-         Naj, nem veszi fel! Lehet hogy nem is jó a szám! – 10 percen keresztül ültünk ott egymáshoz bújva, amikor megszólalt egyszer csak a telefonom.

-         Igen?

-         Szia, láttam kerestél, de nem tudom hogy ki vagy! – Erre a pillanatra elállt a lélegzetem is!

-         Sara?

-         Ki az?

-         W… Wiki vagyok! Emlékszel rám?

-         Wiki?

-         Igen, az árvaházból!

-         Te vagy az?

-         Igen!

-         Kérlek rakjuk le, és ne keress többet!

-         M… Mi? De miért?

-         Ez elég hosszú! Szia. – Ezzel lerakta.

-         Nah mit mondott? – Tom – Biztos azt mondta hogy már nagyon hiányoztál neki!

-         Épp ellenkezőleg. Azt mondta hogy ne keressem többet. – Mondtam szomorúan

-         Miért? – Döbbent meg.

-         Fogalmam sincs. Jajj bárcsak tudnám. – Szomorúan hazaballagtam Tommal. Otthon Clau és Bill szinte lerohantak.

-         Na mi volt? – Clau

-         Semmi. – Ismét felmentem a szobámba.

-         Mi történt? – Bill

-         Nem tudom. – Tom is feljött hozzám. Leült az ágyra, míg én az ablakon bámultam ki.

-         Kicsim nincsen semmi baj? – Aggódott Tom.

-         Nincs, csak… Nem értem. Ha tényleg olyan jó barátom volt, akkor meg miért nem akar velem beszélni? –Töröltem le a könnyeimet.

-         Biztos, egy kicsit dühös rád. – Odajött a hátam mögé, és hátulról átkarolt.

-         Már nem is érdekel. Azt hittem legalább örül ne ha felhívom egyszer, erre meg azzal fogad hogy ne keressem többé. – Amíg mi ott álltunk az ablak előtt, Clau is bejött a szobába.

-         Hello! Bocsi Tom, de beszélhetnék vele egy kicsit? – Kérdezte Clau.

-         Persze! – Tom adott az arcomra egy puszit, és kiment a szobából. Clau leült az ágyra, és egy darabig egyikőnk sem szólt.

-         Mi történt hogy ilyen szomorú vagy?

-         Azt én is szeretném tudni, hogy mi történt. Az-az állítólagos barátnőm, épp most küldött el.

-         M… Mi? Elküldött? Nem mondott semmi mást?

-         Nem… De ezt már elhatároztam hogy nem is fogom keresni.

-         Lejössz hozzánk dumálni? Van pár dolog amit meg kellene beszélnünk!

-         Persze, rögtön megyek. – Clau kiment a szobából én meg átvettem a ruhám, és kicsit megmosakodtam. Utána lementem a többiekhez, akik a kanapén ültek, és dumálgattak.

-         Hello! Jobban vagy? – Bill

-         Aha, azt hiszem. De ne csak velem foglalkozzunk. Mi az amiről dumálnunk kéne?

-         Hát… Ma kaptunk egy levelet a polgármestertől, hogy cserediákok jönnek Németo.-ba, és nekünk is be kéne fogadnunk két gyereket. – Tom

-         Aha… Öhm… És a többiek mit szóltak hozzá, hogy ilyen kérdően néztek rám? – Én

-         Ami azt illeti, én dühöngtem amikor ti Tommal kerestétek… Bocsi… Nem akartam megint felhozni ezt a témát.

-         Semmi gond. Igen tovább?

-         És én itt elkezdtem dühöngeni, hogy már megint nem lehetünk kettesben. – Ekkor szúrós pillantást vetett Billre.

-         Nyugi, nem én akartam. – Mentegetőzött Bill.

-         És akkor most jönnek, vagy nem jönnek? – Én

-         Ezt akarjuk eldönteni. Mint azt Clau is mondta, neki nem nagyon tetszik az ötlet. De mi Billel szívesen belevágnánk.