-         Nyugi, nem én akartam. – Mentegetőzött Bill.

-         És akkor most jönnek, vagy nem jönnek? – Én

-         Ezt akarjuk eldönteni. Mint azt Clau is mondta, neki nem nagyon tetszik az ötlet. De mi Billel szívesen belevágnánk.

-         Hé-hé! Nem azt mondtam hogy nem tetszik, csak nem értem hogy miért nem lehetünk már egy kicsit EGYEDÜL?!

-         Csak pár napról lenne szó! – Bill

-         Oké, felőlem! De én most elmennék fürödni, vagy van még valami? – Én

-         Nincs menjél csak nyugodtan.

-         OK! – Felmentem, és elkezdtem engedni a vizet. Közben pakolásztam, meg mindent csináltam. Elkezdtem gondolkodni, azon hogy vajon milyenek lesznek ezek az új gyerekkel. Talán jól összehaverkodhatunk velük.

-         Wiki, kifolyik a kádból a víz. – Üvöltött fel Clau. Gyorsan berohantam és elzártam a vizet. Aztán lefürödtem, és mentem az ágyba, mert hulla voltam. Már Tom is aludt. Vagy csak akart, mert nem tudtam, hogy bent van, és felkapcsoltam a villanyt.

-         ÁÁ!! – Rimánkodott.

-         Jajj te itt vagy? Bocsi, azt hittem még beszélgettek.

-         Éjfélkor? Mégis hogy? Nem is értem hogy bírtál ilyen sokáig fürödni.

-         Egy kicsit elgondolkodtam.

-         Min?

-         Öhm nem lényeg. De mond csak. Mikor is jön az a két ember hozzánk?

-         Holnap délután. Miért?

-         Aha értem! Akkor már az én véleményem nem is számított igaz?

-         Miért ne számított volna?

-         Bocsi, de az ilyen dolgokat, egy kicsit előbb szokták megbeszélni.

-         Én is csak ma tudtam meg, meg a többiek is! Nem tehetünk róla, hogy nem szoktuk látogatni a postaládát.

-         Akkor majd rá kéne szokni! – Felvettem közbe a pizsim, és amint befeküdtem az ágyba, elaludtam.

<><><>Másnap reggel<><><>

Még mindenki nagyban aludt, amikor megszólal Bill telója. Nyűgösen érte nyúlt, és kinyomta, de újra- és újra hívogatták. Ez már hozzánk is áthallatszott, és Tom dühösen kiabált ki.

-         Bill vedd már fel azt a kib@szott telefont! – Bill hallgatott a szépszóra, és gyorsan felkapta.

-         Igen? – Bill

-         Bill át kéne ma jönnötök a stúdióba. – David

-         Bocsi David, de mostanában nem fog menni. Cserediákok jönnek hozzánk.

-         És meddig lesznek nálatok?

-         Max. 1 hétig. De nem tudom pontosan.

-         Bill rakd már le! – Üvöltött át megint Tom.

-         Oké, akkor mentem, mert hallom nálatok még senki nem ébredt fel.

-         Hát nem! Nah hello! – Lerakta. – Tom nem hiszem el hogy egyszer ez a bajod, egyszer meg az!

-         Bill maradj már csöndben! – Tom

-         Ilyen már tényleg nincs! – Kiugrott Bill az ágyból, és lement a konyhába újságot olvasni. Később már mi is felébredtünk. (Olyan dél körül)

-         Nah végre, hogy itt vagytok! Azt hittem hogy egyedül fogok megöregedni. De komolyan halálra untam magam. – Bill

-         Látod milyen uncsi az életed nélkülünk? – Tom

-         Hát nélküled tényleg az. De a reggelnek néha jobban örülnék, ha nem ordibálnál.

-         Bocsi, nem aludtam ki magam.

-         Oké, felejtsük el. De most inkább készülődni kell, mert mindjárt itt vannak a cserediákok.

Összekészültünk, és egy kicsit még össze is pakoltunk, hogy minden jól süljön el! (Tudjátok, az első találkozás, az első benyomás.) Nemsokára meg is érkeztek.

-         Hello! – Csöngettek be.

-         Sziasztok! Gyertek beljebb. – Tessékelte be a két LÁNYT Clau.

-         Köszi. Leültünk mindannyian a székre.

-         És hogy hívnak titeket? – Tom

-         Én Lia Taylor vagyok, ő meg itt Sara Schäuber.

-         Schäuben? – Döbbentem meg.

-         Igen, miért ismerjük egymást? – Sara

-         Ami azt illeti. Én vagyok Wiki, az állítólagos legjobb barátnőd. – Mindenkinek elakadt a szava, és Sara, elkezdett kifelé rohanni, de Tom utána ment. A kapunál sikerült elkapnia a kezét, és megállítania.

-         Hé-hé állj már meg! – Tom

-         Mi az? – Sara

-         Miért szaladtál el?

-         Szerinted? Nekem nem volt a terveim között, hogy valaha is még egyszer lássam őt!